2010. December
Mikor kicsi voltam, mindig azt mondták, hogy becsüljem meg amim van. Hogy lehetne rosszabb is. Jó életem volt, egészen 15 éves koromig.
Emlékszem, hogy apámmal éppen valami TV sorozatot néztünk, és nem is tudom, de valahogy szóba jött a külföldre költözés.
-Sára, figyelj. Akárhol is fogsz élni majd, mindig legyél magyar. Ezt ígérd meg nekem.-tette a vállamat a kezére. Válaszra nyitottam volna a számat, mikor olyan dolog történt, amit szinte csak a filmekben, meg a hírekben látni. A mai napig vannak visszatérő rémálmaim arról az estéről, ahogy egy tucat kommandós vesz körül minket, és fegyvert fognak ránk. Ott változott meg az életem.
A nevem Sára Becket, de most már inkább Sarah-ak szólítanak. Szegeden születtem, és most 2018-at írunk. Annyi minden történt az elmúlt 8 évben, hogy már nem bírtam magamba tartani, így most leírom az életemet.
Egy héttel azután, hogy kommandósok jártak a lakásunkon, apámat börtönbe csukták gyilkosságért. Nem tagadta a vádakat. Ahogy mondtam, ott változott meg az életem.
Ezek után senki sem állt szóba velem az iskolában, és a tanárok is minden mozdulatomat rossz szemmel nézték. Kitaszított lettem. Szerencsémre nem volt túl sok időm szomorkodni, mert kemény évek vártak rám a suliban. Folyton tanultam, tanultam, és tanultam. Három éven keresztül tűrtem, hogy úgy néznek rám, mint a véres rongyra. Ujjal mutogattak rám az utcán. "Ott meg a Beckett gyerek. Tudod, akinek az apja ölt.". Sosem fogom elfelejteni az utálkozó tekinteteket.
Aztán végre elballagtam, és azt hittem, hogy végre minden rendbe jön. Nem így történt. A nyárra felmentem Pestre dolgozni, és ott sikerült összeszednem a pénzt a tovább tanulásra, de nem vettek fel sehova se. Mindenhol tudták, hogy ki vagyok.
Teltek a hónapok, és én még mindig a pesti reptéren dolgoztam, aztán egy decemberi estén elhatároztam, hogy kimegyek külföldre.
-Hogy mit csinálsz?-akadt ki anyu.
-Kimegyek Londonba. Itt mindenki tudja, hogy kinek az "ivadéka" vagyok. A a MALÉV-hoz is csak azért vettek fel, mert te elintézted.-vágtam le magamat a kanapéra.
-Nem mész te sehova. Magyar vagy drágám, és Magyarországon is fogsz maradni. Értve vagyok?-nézett rám mérgesen.
-Nem, anya. Itt nem lehet életem. Mindenki azt hiszi, hogy olyan vagyok, mint az apám. Az előítélet miatt szóba sem áll velem senki. Értsd meg. Nem maradhatok itt.-mondtam szinte már sírva.
-Sarah. Most töltötted be a 18at. Mit gondolsz? Boldogulnál egyedül Londonba?-nevetett.
-Ez szerinted vicces? Vicces az, hogy nem tudok élni Magyarországon miattatok?-álltam fel a kanapéról.
-Nem mész sehova, és kész. Amíg az én házamban laksz, az lesz amit én mondok.-jelentette ki.
-Akkor mostantól nem itt lakom.-mondtam. Bementem a szobámba, bevágtam magam mögött az ajtót, és kulcsra zártam. Gondolkodás nélkül előkaptam a bőröndömet, és elkezdtem beledobálni a ruháimat. Hallottam, ahogy anya ordítozik, és dörömböl az ajtón, de nem nyitottam ki. Elővettem a laptopomat, és megnéztem, hogy mikor megy a legközelebb gép Londonba. Hajnali 5kor. Tökéletes volt az időpont, így megvettem a jegyet, és ki is nyomtattam.
Úgy egy óra körül már biztos voltam benne, hogy anya alszik, így óvatosan kinyitottam az ajtót, és elsettenkedtem a szobájáig. Hatalmas szerencsém volt. Aludt. Összeszedtem a maradék cuccomat, és kivittem az előtérbe a bőröndömet.
-Jó legyél vakarcs.-guggoltam le a kutyához, és megpusziltam az orrát. Feltápászkodtam, és utoljára körülnéztem a kis lakásban. Kinéztem az ablakon, és tisztán lehetett látni, hogy szakadt a hó, így levettem a fogasról az esernyőmet.
Fél óra alatt sikerült kiérnem az állomásra, és ott is megvettem a jegyemet. Még nem futott be a vonat, így behúzódtam a fedett részre.
-Szabad?-néztem kérdőn a padon ülő korombeli srácra.
-Persze.-mosolygott. Én is elmosolyodtam, és leültem mellé.
-Idevalósi vagy?-szólalt meg pár perc után.
-Igen, de Pesten dolgozom. Vagyis dolgoztam.
-Aha. És mit keres egy ilyen szép lány ilyen későn az állomáson?-nézett rám halvány mosollyal.
-Most mondanám, hogy nem vagyok szép, de annak csak vita lenne a vége, úgyhogy köszönöm.-nevettem.-Egyébként Pestre tartok, vagyis a reptérre.
-Én is Pestre megyek.-csillant fel a szeme.-Egyébként Ricsi vagyok.-nyújtotta a kezét.
-Sára, de Sarah-nak szoktak hívni.-ráztam vele kezet. Már éppen mondani akart valamit, de befutott a vonatunk, így én felálltam.
Miután felszálltam a vonatra, Ricsi valahogy megtalált, és ébren tartott egész úton. Nagyon kedves srác volt, és nem is nézett ki rosszul, de ha megtudta volna, hogy ki vagyok, nem hiszem, hogy szóba állt volna velem.
Mikor befutott a vonat a nyugatira, én megkerestem a bőröndömet, és hívtam egy taxit. Láttam ahogy Ricsi kilép az épületből, és beszáll egy kocsiba.
Soha többé nem láttam.
Szinte fel sem tűnt, de más fél óra múlva már úton voltam az új életem felé.
Teltek a hónapok, és én még mindig a pesti reptéren dolgoztam, aztán egy decemberi estén elhatároztam, hogy kimegyek külföldre.
-Hogy mit csinálsz?-akadt ki anyu.
-Kimegyek Londonba. Itt mindenki tudja, hogy kinek az "ivadéka" vagyok. A a MALÉV-hoz is csak azért vettek fel, mert te elintézted.-vágtam le magamat a kanapéra.
-Nem mész te sehova. Magyar vagy drágám, és Magyarországon is fogsz maradni. Értve vagyok?-nézett rám mérgesen.
-Nem, anya. Itt nem lehet életem. Mindenki azt hiszi, hogy olyan vagyok, mint az apám. Az előítélet miatt szóba sem áll velem senki. Értsd meg. Nem maradhatok itt.-mondtam szinte már sírva.
-Sarah. Most töltötted be a 18at. Mit gondolsz? Boldogulnál egyedül Londonba?-nevetett.
-Ez szerinted vicces? Vicces az, hogy nem tudok élni Magyarországon miattatok?-álltam fel a kanapéról.
-Nem mész sehova, és kész. Amíg az én házamban laksz, az lesz amit én mondok.-jelentette ki.
-Akkor mostantól nem itt lakom.-mondtam. Bementem a szobámba, bevágtam magam mögött az ajtót, és kulcsra zártam. Gondolkodás nélkül előkaptam a bőröndömet, és elkezdtem beledobálni a ruháimat. Hallottam, ahogy anya ordítozik, és dörömböl az ajtón, de nem nyitottam ki. Elővettem a laptopomat, és megnéztem, hogy mikor megy a legközelebb gép Londonba. Hajnali 5kor. Tökéletes volt az időpont, így megvettem a jegyet, és ki is nyomtattam.
Úgy egy óra körül már biztos voltam benne, hogy anya alszik, így óvatosan kinyitottam az ajtót, és elsettenkedtem a szobájáig. Hatalmas szerencsém volt. Aludt. Összeszedtem a maradék cuccomat, és kivittem az előtérbe a bőröndömet.
-Jó legyél vakarcs.-guggoltam le a kutyához, és megpusziltam az orrát. Feltápászkodtam, és utoljára körülnéztem a kis lakásban. Kinéztem az ablakon, és tisztán lehetett látni, hogy szakadt a hó, így levettem a fogasról az esernyőmet.
Fél óra alatt sikerült kiérnem az állomásra, és ott is megvettem a jegyemet. Még nem futott be a vonat, így behúzódtam a fedett részre.
-Szabad?-néztem kérdőn a padon ülő korombeli srácra.
-Persze.-mosolygott. Én is elmosolyodtam, és leültem mellé.
-Idevalósi vagy?-szólalt meg pár perc után.
-Igen, de Pesten dolgozom. Vagyis dolgoztam.
-Aha. És mit keres egy ilyen szép lány ilyen későn az állomáson?-nézett rám halvány mosollyal.
-Most mondanám, hogy nem vagyok szép, de annak csak vita lenne a vége, úgyhogy köszönöm.-nevettem.-Egyébként Pestre tartok, vagyis a reptérre.
-Én is Pestre megyek.-csillant fel a szeme.-Egyébként Ricsi vagyok.-nyújtotta a kezét.
-Sára, de Sarah-nak szoktak hívni.-ráztam vele kezet. Már éppen mondani akart valamit, de befutott a vonatunk, így én felálltam.
Miután felszálltam a vonatra, Ricsi valahogy megtalált, és ébren tartott egész úton. Nagyon kedves srác volt, és nem is nézett ki rosszul, de ha megtudta volna, hogy ki vagyok, nem hiszem, hogy szóba állt volna velem.
Mikor befutott a vonat a nyugatira, én megkerestem a bőröndömet, és hívtam egy taxit. Láttam ahogy Ricsi kilép az épületből, és beszáll egy kocsiba.
Soha többé nem láttam.
Szinte fel sem tűnt, de más fél óra múlva már úton voltam az új életem felé.
