2012 december
A koncert elején minden simán ment, aztán mikor a srácok visszajöttek átöltözni a What's your number után, valami nem stimmel. Valahogy Edward nagyon furcsa volt.
-Ed, minden oké?-néztem rá kérdőn.
-Persze.-bólintott, felvette a dzsekijét, és már ment is vissza. Valami nem volt rendben, és én ezt éreztem is, ezért kimentem a színpad szélére, és onnan figyeltem ahogy énekelnek. John nagyban énekelt, Edward-on pedig láttam, hogy valamit néz, de nagyon, aztán egyszerre csak földhöz vágta a mikrofonját, és lesétált a színpadról. John értetlenül nézett után, én pedig kiszaladtam a színpadra John-hoz.
-Edward, mit csinálsz?-szólt utána John.
-Kilépek.-szólt vissza lazán Edward, mi pedig döbbenten álltunk a színpad közepén, aztán elindultunk Ed után. Az öltözőknél értük be.
-Ember, mit bajod van?-kérdezte sokkolódva John.
-Elegem van. Végeztem. Kiszállok.-vette le a dzsekit Edward.
-Kiszállsz? Ed, nélküled én nem vagyok senki sem.-rázta a fejét John.
-Haver, ez mindig is a te álmod volt. Miattad mentünk az X Factor-ba, aztán te akartál kiadni egy albumot, aztán még egyet, és még egyet. Engem megkérdeztél valaha a büdös életbe, hogy mit akarok?
-Nem, nem kérdeztem, mert úgy láttam, hogy élvezed ezt az egészet. Azt hittem, hogy te is imádod a rajongóinkat, és ezt az egész felhajtást. Mikor kinn állunk a színpadon, és több ezer ember előtt kiénekelhetjük magunkat.-mondta könnyes szemmel John.
-Láttad? Azt hitted? John, te ismersz egyáltalán engem?-kérdezte döbbenten Edward.
-Edward, ne csináld. Kérlek. Nélküled nincs Jedward. Nélküled semmi sincs. Testvérek vagyunk, és a testvérek összetartanak.-folyt le egy könnycsepp John arcán.
-Én is azt hittem, hogy testvérek vagyunk, de ha testvérek lennénk talán megértenéd, hogy ez nem az én álmom. Ez a te álmod.-mondta Edward, és kisétált az öltözőből. John erőtlenül rogyott le a padlóra, és az arcát a kezébe temette. Szó nélkül letérdeltem hozzá, és átöleltem. Nem sírt. Ez neki túl sok volt ahhoz, hogy szimplán kisírja magát. Itt sokkal többről volt szó, mint a karrierükről.
-Nem vagyok a testvére.-suttogta, mire én nyeltem egy nagyot, és még szorosabban öleltem.
Körülbelül fél óráig ülhettünk ott a földön, de pillanatnyilag csak az érdekelt, hogy John rendben legyen. Rendben legyen? Miket beszélek itt? Ha az ikered a fejedhez vágja, hogy nem is vagytok testvérek az nagyon mélyre hatol. Talán örökre nyomot hagy a barátságukban.
-Megnyugodtál?-szólaltam meg hirtelen.
-Nem, de mennünk kell.-engedett el, és feltápászkodott.
-Hova?-néztem rá furcsán.
-Visszamegyünk a szállodába, aztán holnap Dublin-ba.-vette le a kabátját a fogasról.
-És Edward?-értetlenkedtem tovább.
-Hallottad. Nem vagyunk testvérek, és nincs szüksége rám.-sóhajtott, és a kezembe nyomta az én kabátomat.
-De...-kezdtem volna, de John félbe szakított.
-Menjünk.-intett, én pedig felvettem a kabátomat, és engedelmesen követtem. A csarnok már teljesen üres volt. A hátsó kijárat zárva volt, így elől kellett kimennünk. Ahogy átsétáltunk a színpadon, John egyszerre csak megállt, és végig nézett a lelátókon.
-Talán most állok itt utoljára.-suttogta, és lehunyta a szemét.
-Ne beszélj hülyeségeket.-simítottam meg a karját.
-Edward nélkül nem vagyok senki sem. Egyedül nem megy.-rázta a fejét.
-Inkább menjünk, oké?-néztem fel rá szomorúan.
-Oké.-nyelt egy nagyot, és előre lépett pár lépést, hogy lebírjon ugrani a színpadról, aztán engem is lesegített.
-John! De jó, hogy végre megvagytok.-sétált felénk idegesen Liam.-Edward elment a szállodába, és éppen most cuccol össze. Mégis mi a fene történt?-kérdezte döbbenten.
-Kiszállt. Nem csinálja tovább.-rázta a fejét John.
-Mi?-kerekedett el Liam szeme.
-Azt mondta, hogy befejezte. Hogy ez az én álmom volt, nem az övé. Hogy igazából csak rövid ideig élvezte ezt az egészet, és hogy nem is vagyok a testvére, hisz én ezt nem vettem észre.-mondta John, szinte már sírva.
Liam-nél itt szakad el a cérna. Elővette a telefonját, és elkezdett valakivel ordítozni, aztán fogta magát, és ott hagyott minket, mi meg mint két idióta álltunk a hatalmas csarnok kellős közepén.
-Hívok egy taxit, oké?-néztem fel rá.
-Köszönöm, hogy nem hagytál itt.-nézett a szemembe.
-Soha nem hagynálak cserben.-öleltem át, és nyomtam egy puszit az arcára.
-Jó barát vagy, Sarah.-suttogta a fülembe.
-Te pedig jó testvér, csak Edward ezt nem tudja értékelni.-mosolyodtam el halványan.
-Köszönöm.-puszilta meg az arcomat.
-Most már tényleg menjünk.-intettem a fejemmel a kijárat felé, mire ő bólintott, és átölelve a vállamat elindultunk kifele. Az egész csarnok üres volt, és már a rajongók is elmentek, kivéve párat akik a csarnok bejárata/kijárata előtt vártak ránk.
-John, mégis mi történt?-nézett aggódva az egyik lány.
-Edward kiszállt, de hosszú lenne elmagyarázni. Legyetek jók, oké?-ölelt át a két lányt John. Ezen a jelenten még én is bekönnyeztem.
-Megígéred, hogy vigyázol magadra?-mondta a szőke lány, miközben lehunyt szemmel ölelte John.
-Miattam ne aggódjatok. Meg leszek. Valahogy.-nyelt egy nagyot John.
-De ugye még viszont látunk?-pislogott a barna csaj.
-Sarah-val persze, hogy jövünk, csak az a kérdés, hogy én énekesként-e.-nézett félre John.
-John, gyere. Menjünk.-fogtam meg a srác karját, mire ő bólintott.
-Vigyázzatok magatokra, és...legalább ti legyetek királyak.-nézett a lányokra halvány mosollyal, mire ők elkezdtek bólogatni.
Mire visszaértünk a szállodához Edward már rég elment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése