2013 március
-Ryan, gyere már. Majd megállunk a Starbucks-ban.-kiáltottam a srácra egy márciusi reggelen.
-Jójó, jövök.-huppant be hátra a kocsiba.
-Harry, hova megyünk?-nyöszörgött Cody.
-A kórházba.-mondta Harry (az új menedzserünk) fel sem nézve a papírokból.
-Valaki megsérült?-ébredt fel Ryan.
-Dehogy.-nevettem.-Jótékonyság. Bemegyünk a daganatos kis gyerekekhez.-mondtam mosolyogva.
-És az ikrek miért nem jönnek?-ásított Cody.
-Mert próbálják helyre rakni a karrierjüket. A stúdióban vannak Liam-el.-adtam a rövid magyarázatot.
-Aha. Akkor megállunk a Starbucks-nál mielőtt elaludnánk?-nézett Harry-re fáradtan Josh (basszgitár).
-Meg is jöttünk.-mondta Harry, mire meg állt a kocsi. Tényleg a Starbucks-nál voltunk.
-Ezt hogy csinálta?-nézett rám zavarodottan Ryan.
-Én vagyok E.T.-rakta be egy mappába a papír köteget Harry.
-Igen, ez a legvalószínűbb.-szálltam ki a járműből, és besiettem a kávézóba.
-Jó reggelt Sarah.-mosolygott rám a pultos lány.
-Reggelt. A szokásosat.-vigyorogtam.
-Rendben. Mindjárt adom.-bólintott, és már készítette is a reggeli kávénkat.
-Reggelt Barbie.-lépett mellém Cody.
-Szia Cody.-pirult el (ezekszerint) Barbie. Na, ezek között tuti van valami.
A kávékat szerencsére gyorsan kihozták, így nem kellett hallgatnom Barbie nyáladzását.
-Esküszöm agyamra megy ez a csaj.-mondta Cody mikor kiléptünk a kávézóból.
-Bejössz neki. Van ilyen.-ittam bele a kávémba.
-De érted, szinte minden reggel idejárunk, és mindig flörtöl velem.-nyitotta ki nekem az ajtót.
-Küld el hidegebb éghajlatra.-huppantam be Ryan mellé nevetve.
-Ja, akkor meg én leszek a bunkó.-legyintett Cody, és kiosztotta a kávékat.
A két órás út nagyon lassan telt, mert mindenki kómás volt, Harry meg folyamatosan telefonált, így megnyikkanni nem lehetett. Jól kezdődik a nap...
-Eltűntek? Mi van?-emelte fel Harry a hangját telefonálás közbe.-Hogy bír két srác csak úgy eltűnni? Ráadásul nem is olyan kicsik.-akadékoskodott. A 'két srác' hallatán már mi is felkaptuk a fejünket. Mindenki tudta, hogy kikről van szó.
-Rám ne nézz.-emeltem fel a kezemet, mikor Harry kérdőn nézett rám.-Fogalmam sincs, hogy hol vannak.-tártam szét a karomat.
-Nem tudja, hogy hol vannak.-válaszolt Harry, a következő pillanatba viszont már eltartotta a fülétől a telefont, mert Liam beordított egy "MI AZ HOGY NEM TUDJA?" mondatot.
-Add ide.-nyúltam a telóért, mire Harry a kezembe nyomta.-Liam, nem nekem kellett volna vigyáznom rájuk. Erről most kivételesen te tehetsz. Majd előkerülnek. Puszi.-raktam le.
-Nem félsz, hogy ki kér a hitéből?-nézett rám döbbenten Harry.
-Az szinte már minden napos.-vontam meg a vállamat.-Mióta az ikrekkel lógok az is hozzá tartozik a napirendhez.-nevettem.
-Megjöttünk.-bámult ki az ablakon Adam (billentyű).
-Ja. Húzzunk.-lökte ki Josh a srácot a kocsiból.
-Troublemaker!-ordítottak a rajongók.
Ja, igen. Elfelejtettem említeni, hogy végülis az együttes neve 'Troublemaker' lett. Csak úgy mondanám, hogy Cody és Ryan ötlete volt, mert ugye rendbontók vagyunk...
-Ölelést minden fannak.-tárta szét a karját Ryan.
-Ne folytasd meg magad. Még be kell mennünk a kicsikhez.-röhögött Cody.
-Ryan, befele.-intett Harry.
-Bocsi csajok.-vágott szomorú képet Ryan, és odamászott hozzánk.-Mehetünk.-mondta savanyúan.
-Dilis vagy.-kuncogtam, és beléptem a hatalmas kórházba.
Igazából ha nem jön oda egy középkorú hapsi, esküszöm eltévedtünk volna az épületben. Egyébként (mint kiderült) a hapsi a főorvos volt, aki elmagyarázta, hogy merre kell mennünk, és még egy kísérőt is kaptunk mindenesetre.
Ahogy szobáról-szobára jártunk, egyre betegebb gyerekekkel találkoztunk. Ryan meg Cody már rég nem volt velünk, mert még az elején elakadtak egy tündéri kislánynál, így Josh-al meg Adam-el maradtam.
-Ez a következő.-intettem a srácoknak, miközben a következő ajtóhoz léptem, és bekopogtam.
-Gyere.-hallottam egy eléggé ismerős hangot. Zavarodottan nyitottam be a szobába, ahol valóban egy ismerős személy ült.
-Sarah?-nézett rám döbbenten.
-Te meg mit keresel itt?-pislogtam.
-Ezt én is kérdezhetném tőled.-tette karba a kezét.
-Öhm, bocs, hogy megzavarom ezt a felettébb barátságos társalgást, de meg mondanád, hogy ki ez a hölgy?-hajolt felém vigyorogva Josh.
-Ő az anyám.-mondtam rezzenéstelen arccal.-Szóval, miért nem vagy Pesten?-néztem kérdőn az említett személyre.
-John miatt vagyok itt.-intett a fejével a mellette alvó két-három év körüli kis fiúra.
-John?-húztam össze a szemöldökömet.
-A fél testvéred.-adta a rövid magyarázatot.
-Van egy öcsém?-döbbentem le teljesen.
-Szerintem mi majd tíz perc múlva visszajövünk.-mondta Adam, és kiment Josh-al együtt.
-Akkor van egy mostohaapám is? Vagy csak simán felcsináltattad magadat?-néztem rá dühösen.-Tudod mit? Nem is érdekel.-fordultam sarkon, és kimentem a szobából. Az ajtót dühösen bevágtam magam mögött, és nem érdekelt, hogy kit ébresztek fel vele. Josh és Adam nem tudom, hogy hol voltak, de nem is érdekelt. Nekidőltem a falnak, és lecsúsztam a földre.
Oké, hogy nem tarjuk a kapcsolatot, de szólhatott volna, hogy van egy öcsém.
Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy miért borultam ki ezen ennyire. Nem tudom, hogy mennyi ideig ülhettem ott a földön, a falnak dőlve, de egy idő után arra lettem figyelmes, hogy buborékok repkednek a levegőbe. Összehúzott szemöldökkel meredtem a szappan buborékokra, aztán nevetve megráztam a fejemet, és jobbra néztem ahol John állt egy buborékfújóval a kezében.
-Jójó, jövök.-huppant be hátra a kocsiba.
-Harry, hova megyünk?-nyöszörgött Cody.
-A kórházba.-mondta Harry (az új menedzserünk) fel sem nézve a papírokból.
-Valaki megsérült?-ébredt fel Ryan.
-Dehogy.-nevettem.-Jótékonyság. Bemegyünk a daganatos kis gyerekekhez.-mondtam mosolyogva.
-És az ikrek miért nem jönnek?-ásított Cody.
-Mert próbálják helyre rakni a karrierjüket. A stúdióban vannak Liam-el.-adtam a rövid magyarázatot.
-Aha. Akkor megállunk a Starbucks-nál mielőtt elaludnánk?-nézett Harry-re fáradtan Josh (basszgitár).
-Meg is jöttünk.-mondta Harry, mire meg állt a kocsi. Tényleg a Starbucks-nál voltunk.
-Ezt hogy csinálta?-nézett rám zavarodottan Ryan.
-Én vagyok E.T.-rakta be egy mappába a papír köteget Harry.
-Igen, ez a legvalószínűbb.-szálltam ki a járműből, és besiettem a kávézóba.
-Jó reggelt Sarah.-mosolygott rám a pultos lány.
-Reggelt. A szokásosat.-vigyorogtam.
-Rendben. Mindjárt adom.-bólintott, és már készítette is a reggeli kávénkat.
-Reggelt Barbie.-lépett mellém Cody.
-Szia Cody.-pirult el (ezekszerint) Barbie. Na, ezek között tuti van valami.
A kávékat szerencsére gyorsan kihozták, így nem kellett hallgatnom Barbie nyáladzását.
-Esküszöm agyamra megy ez a csaj.-mondta Cody mikor kiléptünk a kávézóból.
-Bejössz neki. Van ilyen.-ittam bele a kávémba.
-De érted, szinte minden reggel idejárunk, és mindig flörtöl velem.-nyitotta ki nekem az ajtót.
-Küld el hidegebb éghajlatra.-huppantam be Ryan mellé nevetve.
-Ja, akkor meg én leszek a bunkó.-legyintett Cody, és kiosztotta a kávékat.
A két órás út nagyon lassan telt, mert mindenki kómás volt, Harry meg folyamatosan telefonált, így megnyikkanni nem lehetett. Jól kezdődik a nap...
-Eltűntek? Mi van?-emelte fel Harry a hangját telefonálás közbe.-Hogy bír két srác csak úgy eltűnni? Ráadásul nem is olyan kicsik.-akadékoskodott. A 'két srác' hallatán már mi is felkaptuk a fejünket. Mindenki tudta, hogy kikről van szó.
-Rám ne nézz.-emeltem fel a kezemet, mikor Harry kérdőn nézett rám.-Fogalmam sincs, hogy hol vannak.-tártam szét a karomat.
-Nem tudja, hogy hol vannak.-válaszolt Harry, a következő pillanatba viszont már eltartotta a fülétől a telefont, mert Liam beordított egy "MI AZ HOGY NEM TUDJA?" mondatot.
-Add ide.-nyúltam a telóért, mire Harry a kezembe nyomta.-Liam, nem nekem kellett volna vigyáznom rájuk. Erről most kivételesen te tehetsz. Majd előkerülnek. Puszi.-raktam le.
-Nem félsz, hogy ki kér a hitéből?-nézett rám döbbenten Harry.
-Az szinte már minden napos.-vontam meg a vállamat.-Mióta az ikrekkel lógok az is hozzá tartozik a napirendhez.-nevettem.
-Megjöttünk.-bámult ki az ablakon Adam (billentyű).
-Ja. Húzzunk.-lökte ki Josh a srácot a kocsiból.
-Troublemaker!-ordítottak a rajongók.
Ja, igen. Elfelejtettem említeni, hogy végülis az együttes neve 'Troublemaker' lett. Csak úgy mondanám, hogy Cody és Ryan ötlete volt, mert ugye rendbontók vagyunk...
-Ölelést minden fannak.-tárta szét a karját Ryan.
-Ne folytasd meg magad. Még be kell mennünk a kicsikhez.-röhögött Cody.
-Ryan, befele.-intett Harry.
-Bocsi csajok.-vágott szomorú képet Ryan, és odamászott hozzánk.-Mehetünk.-mondta savanyúan.
-Dilis vagy.-kuncogtam, és beléptem a hatalmas kórházba.
Igazából ha nem jön oda egy középkorú hapsi, esküszöm eltévedtünk volna az épületben. Egyébként (mint kiderült) a hapsi a főorvos volt, aki elmagyarázta, hogy merre kell mennünk, és még egy kísérőt is kaptunk mindenesetre.
Ahogy szobáról-szobára jártunk, egyre betegebb gyerekekkel találkoztunk. Ryan meg Cody már rég nem volt velünk, mert még az elején elakadtak egy tündéri kislánynál, így Josh-al meg Adam-el maradtam.
-Ez a következő.-intettem a srácoknak, miközben a következő ajtóhoz léptem, és bekopogtam.
-Gyere.-hallottam egy eléggé ismerős hangot. Zavarodottan nyitottam be a szobába, ahol valóban egy ismerős személy ült.
-Sarah?-nézett rám döbbenten.
-Te meg mit keresel itt?-pislogtam.
-Ezt én is kérdezhetném tőled.-tette karba a kezét.
-Öhm, bocs, hogy megzavarom ezt a felettébb barátságos társalgást, de meg mondanád, hogy ki ez a hölgy?-hajolt felém vigyorogva Josh.
-Ő az anyám.-mondtam rezzenéstelen arccal.-Szóval, miért nem vagy Pesten?-néztem kérdőn az említett személyre.
-John miatt vagyok itt.-intett a fejével a mellette alvó két-három év körüli kis fiúra.
-John?-húztam össze a szemöldökömet.
-A fél testvéred.-adta a rövid magyarázatot.
-Van egy öcsém?-döbbentem le teljesen.
-Szerintem mi majd tíz perc múlva visszajövünk.-mondta Adam, és kiment Josh-al együtt.
-Akkor van egy mostohaapám is? Vagy csak simán felcsináltattad magadat?-néztem rá dühösen.-Tudod mit? Nem is érdekel.-fordultam sarkon, és kimentem a szobából. Az ajtót dühösen bevágtam magam mögött, és nem érdekelt, hogy kit ébresztek fel vele. Josh és Adam nem tudom, hogy hol voltak, de nem is érdekelt. Nekidőltem a falnak, és lecsúsztam a földre.
Oké, hogy nem tarjuk a kapcsolatot, de szólhatott volna, hogy van egy öcsém.
Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy miért borultam ki ezen ennyire. Nem tudom, hogy mennyi ideig ülhettem ott a földön, a falnak dőlve, de egy idő után arra lettem figyelmes, hogy buborékok repkednek a levegőbe. Összehúzott szemöldökkel meredtem a szappan buborékokra, aztán nevetve megráztam a fejemet, és jobbra néztem ahol John állt egy buborékfújóval a kezében.
-Ez mindig bejön.-mosolygott.-Mi a baj?-telepedett le mellém.
-Edward hol van?-töröltem le az arcomat.
-Ryan-al meg Cody-val van egyel lentebb.
-És egyáltalán mit kerestek itt?-szipogtam.
-Mondtad, hogy jöttök jótékonykodni, mi pedig unatkoztunk, így átugrottunk. Viszont ne terelj. Mi a gáz?-simította meg a karomat.
-Van egy öcsém.-hajtottam hátra a fejemet.
-És ezzel mi a baj?-csodálkozott.
-Már vagy három éves. Anyám itt van bent vele.-intettem a fejemmel a pár méterrel mellettünk lévő ajtóra.
-Rákos?-kérdezte félve.
-Nem tudom mi a baja. Igazából azt sem értem, hogy min akadtam ki.-ráztam a fejemet.-Megint kezdek becsavarodni. Igaz?-néztem John-ra, mire ő elhúzott szájjal bólintott.
-Öhm.-harapdálta John a szája szélét, aztán körbe nézett, és felpattant.-Mindjárt jövök.-nézett rám, és elszaladt.
Úgy öt perc múlva hangos puffanásra, és kiabálásra kaptam fel a fejemet.
-Add már ide. Az az enyém. Miért nem hoztad el a tidet?-hallottam Edward hangját.
-Mert nem gondoltam, hogy kelleni fog. Most viszont kell.-kapta ki John Edward kezéből a kalapot.
-John, add vissza.-esett neki a tesójára Edward.
-Srácok, elég lesz.-álltam közéjük.-John, add vissza neki a kalapot.-mondtam, mire ő hozzá vágta Edward-hoz a kiegészítőt, mire Ed megint neki akart esni.-Fiúk, egy kórházban vagyunk. Fejezzétek be.-toltam szét őket a mellkasuknál.
-Oké, igazad van.-sóhajtott Edward.-Bocs tesó.
-Semmi baj.-mosolyodott el John, aztán kikapta Edward kezéből a kalapot, és elkezdett rohanni.
-JONH PAUL HENRY DANIEL RICHARD GRIMES.-ordítottam, mire John benyitott abba a szobába, ahol anyámék voltak.
-Ez meg hova megy?-vágott értetlen fejet Edward.
-Ennek nem lesz jó vége.-indultam el az ajtó felé, de mielőtt beléptem volna vettem egy mély levegőt. Rátettem a kezemet a kilincsre, és bátortalanul lenyomtam azt.
-Hogy hívnak kisöreg?-hallottam az idősebbik John hangját.
-John.-mondta egy erőtlen hang.
-Engem is.-mosolygott John.
-Tudom. Te vagy a nővérem legjobb barátja.-ölelte át az öcsém John nyakát. Ezen a jelenten elmosolyodtam.
-Tessék öcsi. Ez a tied.-húzta John a kis srác fejébe a hatalmas kalapot.
-Ha mondod, hogy erre kell a kalap, örömmel odaadtam volna.-nevetett mögöttem Edward.
-Nézd, öcsi. Ki van ott?-mutatott felém John.
-Sarah!-kiáltott fel a kisebbik John.
-Szia.-léptem oda hozzá, és felemeltem a kis srácot.-Anya hol van?-néztem rá kérdőn.
-Nem tudom. Elment. Azt mondta, hogy apa majd bejön hozzám kicsit később.-mosolygott.-Addig ugye itt maradsz?-nézett rám aranyosan.
-Persze.-mosolyodtam el, és nyomtam egy puszit a homlokára.
-Öhm.-harapdálta John a szája szélét, aztán körbe nézett, és felpattant.-Mindjárt jövök.-nézett rám, és elszaladt.
Úgy öt perc múlva hangos puffanásra, és kiabálásra kaptam fel a fejemet.
-Add már ide. Az az enyém. Miért nem hoztad el a tidet?-hallottam Edward hangját.
-Mert nem gondoltam, hogy kelleni fog. Most viszont kell.-kapta ki John Edward kezéből a kalapot.
-John, add vissza.-esett neki a tesójára Edward.
-Srácok, elég lesz.-álltam közéjük.-John, add vissza neki a kalapot.-mondtam, mire ő hozzá vágta Edward-hoz a kiegészítőt, mire Ed megint neki akart esni.-Fiúk, egy kórházban vagyunk. Fejezzétek be.-toltam szét őket a mellkasuknál.
-Oké, igazad van.-sóhajtott Edward.-Bocs tesó.
-Semmi baj.-mosolyodott el John, aztán kikapta Edward kezéből a kalapot, és elkezdett rohanni.
-JONH PAUL HENRY DANIEL RICHARD GRIMES.-ordítottam, mire John benyitott abba a szobába, ahol anyámék voltak.
-Ez meg hova megy?-vágott értetlen fejet Edward.
-Ennek nem lesz jó vége.-indultam el az ajtó felé, de mielőtt beléptem volna vettem egy mély levegőt. Rátettem a kezemet a kilincsre, és bátortalanul lenyomtam azt.
-Hogy hívnak kisöreg?-hallottam az idősebbik John hangját.
-John.-mondta egy erőtlen hang.
-Engem is.-mosolygott John.
-Tudom. Te vagy a nővérem legjobb barátja.-ölelte át az öcsém John nyakát. Ezen a jelenten elmosolyodtam.
-Tessék öcsi. Ez a tied.-húzta John a kis srác fejébe a hatalmas kalapot.
-Ha mondod, hogy erre kell a kalap, örömmel odaadtam volna.-nevetett mögöttem Edward.
-Nézd, öcsi. Ki van ott?-mutatott felém John.
-Sarah!-kiáltott fel a kisebbik John.
-Szia.-léptem oda hozzá, és felemeltem a kis srácot.-Anya hol van?-néztem rá kérdőn.
-Nem tudom. Elment. Azt mondta, hogy apa majd bejön hozzám kicsit később.-mosolygott.-Addig ugye itt maradsz?-nézett rám aranyosan.
-Persze.-mosolyodtam el, és nyomtam egy puszit a homlokára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése