25. I Won't Be Selfish... I Won't Be Like Edward

2013 február

Nagyon sok helyen hallom azt, hogy "a zene életeket ment". Sokáig kiröhögtem ezt a mondást, mert azt hittem, hogy ez hülyeség. Nagyon nem hülyeség. Igazából akkor tapasztaltam meg, hogy mekkora ereje van a zenének, mikor február elején John-t a szobájában találtam, és az asztalnál ülve írt. A karján jó pár vágás nyom volt látható amik nagyon frissek voltak. Mikor megkérdeztem, hogy mégis mi történt, azt mondta, hogy a zene megmentette az életét. Ön gyilkos akart lenni, mert nem bírta már elviselni a testvére hiányát, de nem tette meg, hanem leült, és megírt három dalt. Igen, a zenének hatalmas ereje van.
Még január végén visszaköltöztem John-al London-ba, mert már nem bírta elviselni azt az érzést, hogy Edward-al egy városban van, de nem láthatja.

Három hónapja nem láttam, és nem is beszéltem Edward-al. Ő sem hívott engem, és én sem őt. John azóta sem bírta felfogni, hogy Ed nincs az életébe. Sokszor jön be úgy a szobámba, hogy nem láttam-e Edward-ot, aztán észbe kap, és összeomlik. 

Ez is egy ilyen reggel volt. Én még javában aludtam, aztán John bejött, hogy itt van-e Edward.

-John, el kell felejtened Edward-ot. Tudom, hogy a testvéredet nem tudod elfelejteni, de meg kell próbálnod.-ültem fel az ágyon.

-Tudom, túl kéne lépnem, hogy ő normális életet akar élni, de azt sem tudom, hogy jól van-e. Neki nem jelent semmit se, hogy a testvére vagyok?-ült le az ágyam szélére John.

-Gyere ide.-emeltem fel a takarómat, mire ő felmászott hozzám.-Edward nem tudja, hogy mennyire szerencsés, hogy ilyen testvére van, mint te. Fogalma sincs arról, hogy mennyien lennének a helyében, de ő mégis normális életet akar élni. Hogy miért? Azt csak ő tudhatja. Igazából gőzöm sincs, hogy ettől függetlenül miért nem keres minket.-söpörtem ki John szeméből pár szőke hajtincset.

-Én ezt már nem bírom.-hajtotta a fejét a párnára.

-Minden rendben lesz.-néztem a szemébe.

-Sarah, lassan három hónapja ezt mondod.-sóhajtott.-Nézzünk szembe a tényekkel. Semmi sem lesz rendben. Semmi sem lesz már ugyan olyan.-rázta a fejét.-Az elmúlt három hónapban semmit nem csináltam, csak ültem, és marcangoltam magamat, amiért hagytam elmenni Edward-ot. Nem egyszer hívtam, nem egyszer kerestem. Volt olyan, hogy tíz percenként hívtam anyáékat, mert azt mondta nekik Edward, hogy át megy hozzájuk. Túl kellene lépnem, de nem megy. Edward jelenti nekem a mindent. Edward az életem, érted? Nélküle nem tudok élni.-magyarázta.

-Tudom.-bólintottam, és átöleltem John-t.

-Vagy vele, vagy sehogy.-mondta sírva. Lehunytam a szememet, és az arcomat John nyakába temettem.-Ne sírj. Nem akarom, hogy neked is fájjon.-suttogta.

-Ugye nem hagysz itt?-toltam el magamtól.

-Nem tudom mi lesz Sarah. Én így nem tudok élni.-harapott bele az alsó ajkába.

-Szeretlek John. Nem hagyhatsz itt.-néztem rá könnyes szemmel.

-Én is szeretlek csajszi, de nem leszek önző. Nem hagylak itt, ne félj.-ölelt át ismét.-Nem leszek olyan, mint Edward.-suttogta.