2012 július
Hat óra körül már rég haza értem a bárból, és az ágyamon fetrengve gondolkoztam, hogy mi a fenét csináljak. Ha belemegyek, ki tudja mi lesz, de ha nem akkor maradok csak "egy jelentéktelen fotós".
Skyler valahol elvolt az új pasijával, úgyhogy őt nem akartam zavarni ilyen jellegű dolgokkal, Ryan pedig Cody-val próbált.
Apropó pórba. Mivel Ryan kapott tőlem egy gitárt, Cody meg dobolt, ezért akkoriban együtt zenéltek, vagy mi tudom én mit csináltak.
Úgyhogy magamra maradtam. Vagyis csak majdnem. Két ember maradt, azok pedig az ikrek voltak, de ők meg átutaztak Liverpool-ba koncertezni, viszont nekem muszáj volt beszélnem velük, így egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a táskámat, nyomtam egy puszit a cicám buksiára, és szinte kiszakítottam a bejárati ajtót. Kapkodva zártam be, és ahogy leértem a ház elé, fogtam egy taxit.
-Liverpool Street.-huppantam be az anyósülésre. A középkorú pasas bólintott, és rálépett a gáz pedálra.
Nem telt bele fél óra már a pénztáros bajlódott a pénzel, én pedig már siettem volna a "vonatra".
-Köszönöm. Viszlát.-kaptam ki a kezéből, és szaladtam is. Szinte felrepültem a szerelvényre, akkorát ugrottam, de sikerült elérnem. Levágtam magamat az első utamra kerülő ülésre, és vártam.
Igazából fogalmam sincs, hogy mennyivel mehetett a vonat, mert egy más fél óra alatt ott voltunk Liverpool-ban, de engem pillanatnyilag csak az érdekelt, hogy odaérjek a koncertre.
Hogy miért akartam annyira beszélni az ikrekkel, mikor megmondták, hogy van időm átgondolna, őszintén szólva, a mai napig nem tudom, de nem bántam meg, hogy siettem, mert ha akkor nem sietek, talán ma sehol sem tartánék.
A koncert helyszínére nagyjából zökkentő mentesen jutottam el (leszámítva azt, hogy beázott a cipőm, és vagy öt srác beszólt valamiért), de a lényeg az, hogy sikerült. Mire az óriási arénához értem, már kintről hallatszott, hogy ezer decibellel ordít a zene, a koncert már rég ment. Rögtön hátra siettem, ahol két táncos srác cigizett. Szerintem két olyan értetlen fejet soha a büdös életben nem láttam.
-Mit keres itt egy rajongó a koncert vége fele?-röhögött az egyik.
-Várj már, téged nem ismerlek?-hunyorgott a szőke.
-Tényleg eléggé ismerős vagy. Nem te voltál az a csaj akit Ed rángatott el a próbára?
-De, én voltam az a csaj.-vihogtam.-Srácok, kéne a segítség. Betudnátok juttatni?
-Persze.-dobta el a szőke a csikkjét.-Gyere.-nyitotta ki előttem az ajtót.
-Köszi.-léptem be.
-Maradj mellettem.-szólt utánam, mire megtorpantam.-Erre.-fogta meg a csuklómat, és elindultunk egy szűk folyosón, ahol két gorilla közeledett felénk.
-Ajaj.-hallottam a másik srác hangját mögülem.
-Ki ez a lány?-állt meg előttünk az egyik nagydarab.
-A barátnőm.-vágta rá a szőke, mire nekem kikerekedett a szemem.-Eljött megnézni a koncertet, csak szegény eltévedt, így a végére ért ide.-mondta szomorúan.
-Sajnálom csajszi.-nézett rám bűnbánóan a gorilla, és kikerült minket. Miután befordult a sarkon, hát mit is mondjak, kissé kiakadtam.
-BARÁTNŐ?!?-ordítottam suttogva.
-Bocs, nem jutott eszembe jobb.-mentegetőzött.
-Sarah?-hallottam egy meglepett hangot kissé messziről.
-Hé, John.-mosolyodtam, és már nem is igazán érdekelt a szőke srác hülyesége.
-Te meg mi a fenét keresel itt?-ölelt át John.
-Tanácstalan vagyok.-mondtam szomorúan.
-És ezért elutaztál Livepool-ba?-szaladt fel a szemöldöke.
-Szükségem van a segítségetekre.-néztem rá kérlelően.
-Hé, csajszi.-ugrott John hátára Edward.
-Szívesen segítünk bármiben.-mosolygott John.-Igaz Edward?-nézett át a válla fölött.
-Bármiről is van szó, persze.-bólintott.
-Gyere, mond el Mr. és Mr. Grimes-nak, hogy mi bánt.-nyitotta ki az öltöző ajtót John. Erre a megjegyzésre hangosan felröhögtem, és bevonultam az öltözőbe.
-Öhm, izé. Nem zavar, ha mi addig átöltözünk valami hétköznapi cuccba?-nézett rám kérdőn Edward.
-Ne zavartassátok magatok.-vihogtam.
-Szóval, mesélj. Miben tudunk a segítségedre lenni?-vette le az amerikai zászlós pulóverét John.
-Egyenlőre azt szeretném meg tudni, hogy hogy hívják azt a szőke srácot, aki veletek táncol?
-Josh, vagy Jake. Nemtom'. Valami J betűs a neve. Miért?-vonogatta a vállát Ed.
-Semmi, csak le kell ütnöm majd.-legyintettem, mire a fiúk összenéztek, aztán kérdőn rám.-A lemezszerződéssel kapcsolatban kéne segítség.
-Sarah, azon még van időd gondolkodni.-mosolyodott el John.
-Tudom, de a ti véleményetek nélkül nem akarok dönteni. Oké, jó hangom van, de ez nem ilyen egyszerű. Nektek például meg van a kiállásotok. Szemtelenek, őrültek vagytok, és jók a poénjaitok, de nekem mim van? Mit tudok felmutatni a hangom mellett?-járkáltam fel-alá.
-Először is.-állt meg mellettem John.-Ülj le, mert elszédülök.-röhögött.-Másodszor. Mit hadoválsz itt össze?-nézett rám értetlenül.
-Srácok, nézzünk szembe a tényekkel. Nektek meg van a hangotok, szemtelenül helyesek vagytok,-kezdtem, mire az ikrek megint összenéztek.- nem kicsit őrültek, és még sorolhatnám, de én az éneklés mellett mit tudok felmutatni?
-Most ha jól értem...-lépett hozzánk Edward egy szál alsógatyában (!).-Az a baj, hogy mi "szemtelenül helyesek vagyunk, és nem kicsit őrültek" benned meg nincs meg az a plusz?-értelmezte a mondandómat.
-Valahogy úgy. Meg nem tudom, hogy bírnám-e a felhajtást. Egyáltalán mivel jár ez az egész? Meg...
-Félsz.-mosolyodott el John.
-Mi? Mitől félnék?-nevettem el magamat.
-A változástól.-mosolygott Edward is, aki már majdnem teljesen átöltözött, mikor John még csak egy szál cicanaciban álldogált előttem.
-Jól mondja Edward. Félsz a változástól. Hogy minden meg fog változni. Ismerős érzés, de ne törődj vele. Menj előre, aztán lesz ami lesz.-magyarázta John, miközben én lehajtott fejjel a cipőm orrát fürkésztem.
-John, te mióta vagy ilyen bölcs?-néztem fel, aztán el is röhögtem magamat, mert John éppen leakarta venni a gatyáját állva, és akkorát taknyolt, hogy Edward-al a földön fetrengtünk a röhögéstől.
Mikor az ikreknek sikerült felöltözniük (Öltöny, másik cicanadrág, nyakkendő. Csak a szokásos.), kifelé indultunk a csarnokból.
-Hé, Sarah!-kiáltott utánam valaki, mielőtt beültem volna az ikrek kocsijába. A szőke srác volt az.
-Elfelejtetted a barátnődet?-poénkodtam.
-Ja, majdnem.-nyújtott át röhögve egy cetlit.-Majd összefuthatnánk.-vigyorgott, és már el is szaladt. Nevetve megráztam a fejemet, és beültem a kocsiba.
-Most már nekem kell lecsapnom a gyereket.-nézett ki az ablakon Edward.
-Úgy sem fogom felhívni.-dobtam be a táskámba a cetlit, mire Edward látszólag megkönnyebbült.-Egyébként meg tudod, hogy köztünk úgy sem lesz semmi.-néztem rá.
-Remény hal meg utoljára.-mosolyodott el halványan.
-Edward még mindig szerelmes.-nézett félre John, mire én oldalba löktem.
-Egyszer az én időm is eljön.-vihogott Edward.
-Egyszer.-mosolyogtam.
Így történt, hogy másnap aláírtam a lemezszerződést Londonban.
Skyler valahol elvolt az új pasijával, úgyhogy őt nem akartam zavarni ilyen jellegű dolgokkal, Ryan pedig Cody-val próbált.
Apropó pórba. Mivel Ryan kapott tőlem egy gitárt, Cody meg dobolt, ezért akkoriban együtt zenéltek, vagy mi tudom én mit csináltak.
Úgyhogy magamra maradtam. Vagyis csak majdnem. Két ember maradt, azok pedig az ikrek voltak, de ők meg átutaztak Liverpool-ba koncertezni, viszont nekem muszáj volt beszélnem velük, így egy hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a táskámat, nyomtam egy puszit a cicám buksiára, és szinte kiszakítottam a bejárati ajtót. Kapkodva zártam be, és ahogy leértem a ház elé, fogtam egy taxit.
-Liverpool Street.-huppantam be az anyósülésre. A középkorú pasas bólintott, és rálépett a gáz pedálra.
Nem telt bele fél óra már a pénztáros bajlódott a pénzel, én pedig már siettem volna a "vonatra".
-Köszönöm. Viszlát.-kaptam ki a kezéből, és szaladtam is. Szinte felrepültem a szerelvényre, akkorát ugrottam, de sikerült elérnem. Levágtam magamat az első utamra kerülő ülésre, és vártam.
Igazából fogalmam sincs, hogy mennyivel mehetett a vonat, mert egy más fél óra alatt ott voltunk Liverpool-ban, de engem pillanatnyilag csak az érdekelt, hogy odaérjek a koncertre.
Hogy miért akartam annyira beszélni az ikrekkel, mikor megmondták, hogy van időm átgondolna, őszintén szólva, a mai napig nem tudom, de nem bántam meg, hogy siettem, mert ha akkor nem sietek, talán ma sehol sem tartánék.
A koncert helyszínére nagyjából zökkentő mentesen jutottam el (leszámítva azt, hogy beázott a cipőm, és vagy öt srác beszólt valamiért), de a lényeg az, hogy sikerült. Mire az óriási arénához értem, már kintről hallatszott, hogy ezer decibellel ordít a zene, a koncert már rég ment. Rögtön hátra siettem, ahol két táncos srác cigizett. Szerintem két olyan értetlen fejet soha a büdös életben nem láttam.
-Mit keres itt egy rajongó a koncert vége fele?-röhögött az egyik.
-Várj már, téged nem ismerlek?-hunyorgott a szőke.
-Tényleg eléggé ismerős vagy. Nem te voltál az a csaj akit Ed rángatott el a próbára?
-De, én voltam az a csaj.-vihogtam.-Srácok, kéne a segítség. Betudnátok juttatni?
-Persze.-dobta el a szőke a csikkjét.-Gyere.-nyitotta ki előttem az ajtót.
-Köszi.-léptem be.
-Maradj mellettem.-szólt utánam, mire megtorpantam.-Erre.-fogta meg a csuklómat, és elindultunk egy szűk folyosón, ahol két gorilla közeledett felénk.
-Ajaj.-hallottam a másik srác hangját mögülem.
-Ki ez a lány?-állt meg előttünk az egyik nagydarab.
-A barátnőm.-vágta rá a szőke, mire nekem kikerekedett a szemem.-Eljött megnézni a koncertet, csak szegény eltévedt, így a végére ért ide.-mondta szomorúan.
-Sajnálom csajszi.-nézett rám bűnbánóan a gorilla, és kikerült minket. Miután befordult a sarkon, hát mit is mondjak, kissé kiakadtam.
-BARÁTNŐ?!?-ordítottam suttogva.
-Bocs, nem jutott eszembe jobb.-mentegetőzött.
-Sarah?-hallottam egy meglepett hangot kissé messziről.
-Hé, John.-mosolyodtam, és már nem is igazán érdekelt a szőke srác hülyesége.
-Te meg mi a fenét keresel itt?-ölelt át John.
-Tanácstalan vagyok.-mondtam szomorúan.
-És ezért elutaztál Livepool-ba?-szaladt fel a szemöldöke.
-Szükségem van a segítségetekre.-néztem rá kérlelően.
-Hé, csajszi.-ugrott John hátára Edward.
-Szívesen segítünk bármiben.-mosolygott John.-Igaz Edward?-nézett át a válla fölött.
-Bármiről is van szó, persze.-bólintott.
-Gyere, mond el Mr. és Mr. Grimes-nak, hogy mi bánt.-nyitotta ki az öltöző ajtót John. Erre a megjegyzésre hangosan felröhögtem, és bevonultam az öltözőbe.
-Öhm, izé. Nem zavar, ha mi addig átöltözünk valami hétköznapi cuccba?-nézett rám kérdőn Edward.
-Ne zavartassátok magatok.-vihogtam.
-Szóval, mesélj. Miben tudunk a segítségedre lenni?-vette le az amerikai zászlós pulóverét John.
-Egyenlőre azt szeretném meg tudni, hogy hogy hívják azt a szőke srácot, aki veletek táncol?
-Josh, vagy Jake. Nemtom'. Valami J betűs a neve. Miért?-vonogatta a vállát Ed.
-Semmi, csak le kell ütnöm majd.-legyintettem, mire a fiúk összenéztek, aztán kérdőn rám.-A lemezszerződéssel kapcsolatban kéne segítség.
-Sarah, azon még van időd gondolkodni.-mosolyodott el John.
-Tudom, de a ti véleményetek nélkül nem akarok dönteni. Oké, jó hangom van, de ez nem ilyen egyszerű. Nektek például meg van a kiállásotok. Szemtelenek, őrültek vagytok, és jók a poénjaitok, de nekem mim van? Mit tudok felmutatni a hangom mellett?-járkáltam fel-alá.
-Először is.-állt meg mellettem John.-Ülj le, mert elszédülök.-röhögött.-Másodszor. Mit hadoválsz itt össze?-nézett rám értetlenül.
-Srácok, nézzünk szembe a tényekkel. Nektek meg van a hangotok, szemtelenül helyesek vagytok,-kezdtem, mire az ikrek megint összenéztek.- nem kicsit őrültek, és még sorolhatnám, de én az éneklés mellett mit tudok felmutatni?
-Most ha jól értem...-lépett hozzánk Edward egy szál alsógatyában (!).-Az a baj, hogy mi "szemtelenül helyesek vagyunk, és nem kicsit őrültek" benned meg nincs meg az a plusz?-értelmezte a mondandómat.
-Valahogy úgy. Meg nem tudom, hogy bírnám-e a felhajtást. Egyáltalán mivel jár ez az egész? Meg...
-Félsz.-mosolyodott el John.
-Mi? Mitől félnék?-nevettem el magamat.
-A változástól.-mosolygott Edward is, aki már majdnem teljesen átöltözött, mikor John még csak egy szál cicanaciban álldogált előttem.
-Jól mondja Edward. Félsz a változástól. Hogy minden meg fog változni. Ismerős érzés, de ne törődj vele. Menj előre, aztán lesz ami lesz.-magyarázta John, miközben én lehajtott fejjel a cipőm orrát fürkésztem.
-John, te mióta vagy ilyen bölcs?-néztem fel, aztán el is röhögtem magamat, mert John éppen leakarta venni a gatyáját állva, és akkorát taknyolt, hogy Edward-al a földön fetrengtünk a röhögéstől.
Mikor az ikreknek sikerült felöltözniük (Öltöny, másik cicanadrág, nyakkendő. Csak a szokásos.), kifelé indultunk a csarnokból.
-Hé, Sarah!-kiáltott utánam valaki, mielőtt beültem volna az ikrek kocsijába. A szőke srác volt az.
-Elfelejtetted a barátnődet?-poénkodtam.
-Ja, majdnem.-nyújtott át röhögve egy cetlit.-Majd összefuthatnánk.-vigyorgott, és már el is szaladt. Nevetve megráztam a fejemet, és beültem a kocsiba.
-Most már nekem kell lecsapnom a gyereket.-nézett ki az ablakon Edward.
-Úgy sem fogom felhívni.-dobtam be a táskámba a cetlit, mire Edward látszólag megkönnyebbült.-Egyébként meg tudod, hogy köztünk úgy sem lesz semmi.-néztem rá.
-Remény hal meg utoljára.-mosolyodott el halványan.
-Edward még mindig szerelmes.-nézett félre John, mire én oldalba löktem.
-Egyszer az én időm is eljön.-vihogott Edward.
-Egyszer.-mosolyogtam.
Így történt, hogy másnap aláírtam a lemezszerződést Londonban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése