2010. December
Felszálltam a repülőre, és levágtam magamat az egyik ablak melletti ülésre. Kapásból elővettem a telefonomat, meg a fülhallgatómat, és elindítottam a All The Small Things-t. Felnyomtam max hangerőre, és nem érdekelt, hogy hallja-e a mellettem ülő. Igazából nem is figyeltem, hogy ki ül le mellém, csak néztem ki az ablakon, és próbáltam átváltani az agyamat angolra, de nem bírtam koncentrálni. Láttam alattunk a kivilágított várost, és valamiért könnybe lábadt a szemem. Egyszer csak arra eszméltem, hogy a könnycseppek folytak az arcomon. Az arcomat a kezembe temettem, és megpróbáltam kontrollálni a bűntudatot, de nem ment.
-Hé, minden oké?-kérdezte a mellettem ülő valaki, angolul. Nem néztem fel, csak bólogattam. Nem szeretem, ha az emberek azt látják, hogy szomorú vagyok.
-Tessék, zsepi.-nyújtotta felém a kezét. Elvettem a zsepit, és motyogtam valami köszönöm szerűséget. Megtöröltem a szememet, és hátradőltem az ülésen. Csak most néztem rá a mellettem ülő személyre, és eléggé meglepődtem, mikor egy igen helyes srác mosolygott rám. Gyönyörű égszín kék szemei voltak. Ha jól emlékszem, szürke zoknisapkát viselt, és világos barna haja volt.
Zavarodottan fürkésztem az arcát, mint akit fejbe vertek. Ezen a srác elmosolyodott, és a kezét felém nyújtotta.
-Ryan.-mosolygott.
-Sarah.-mosolyodtam el én is.
-Hallom Jedward-ot hallgatsz.-nevetett.
-Igen. Ők az egyetlenek akiknek sikerül mindig felvidítaniuk.-nyúltam a telefonért, és kikapcsoltam a zenét.
-Húgom folyton őket hallgatja. Nem egyszer voltam már vele koncerten. Ja meg persze az X Factort is el kellett menni megnézni, mert One Direction ott van, és akkor legalább egyre menjünk el. Aztán azok ki is estek.-mesélte, én pedig csak mosolyogtam.-Fogalmad sincs, hogy miről beszélek, igaz?-nevetett.
-Nem nagyon.-ráztam a fejemet.
-Magyar vagy?-mosolyodott el.
-Igen, de utálok az lenni.-sóhajtottam.
-Miért?-lepődött meg.
-Hosszú történet, és nem biztos, hogy tudnod kéne róla. Akkor tuti nem lennél már ilyen kedves velem.-húztam el a számat.
-Oké, ha nem akarsz róla beszélni, nem nyaggatlak.-mosolygott.-És, miért mész Londonba? Rokon látogatás?-érdeklődött kedvesen.
-Kiköltözöm. Vagyis csak fogtam magamat, és eljöttem otthonról. Igazából nem is tudom, hogy hol fogok lakni, de Magyarországon semmiképp nem maradhattam.
-Fogtad magad, felszálltál a gépre, és ki mész úgy Londonba, hogy se szállásod, se munkád?-nézett rám döbbenten.
-Nem volt más választásom.-mondtam, és egy kicsit felemeltem a hangomat.-Bocsi. Nem szándékos volt.-dőltem hátra az ülésen.
-Semmi baj.-mosolygott.-Ha gondolod segítek szállást keresni.-ajánlotta fel.
-Az jó lenne.-mosolyogtam vissza.
-Van egy ismerősöm, aki lakótársat keres. Amint leszállunk felhívom, rendben?
-Rendben.-vigyorogtam.-Köszönöm. Tényleg. Alig ismersz, és már is nagyon sokat segítettél.
-Szimpinek tűnsz, na meg ritkán botlani olyan lányba aki csak úgy fogja magát, és az egész életét hátra hagyva, kiköltözik Londonba.-nevetett.
-Hát, igen. Kevés olyan van aki mindent hátra hagyva menekül.-néztem ki az ablakon, ahol már lehetett látni a felkelő napot.
-Figyelj, ezekből az utalásokból semmit sem értek.-nézett rám grimaszolva.
-Mindegy. A lényeg az, hogy köszönöm előre is.-mosolyogtam.
-Szívesen. Viszont ha nem bánod, én egy kicsit lepihenek.-helyezkedett kényelembe.
-Jó ötlet.-követtem a példáját.-Aludj jól.
-Te is.-mosolyodott el lehunyt szemmel.
Mikor megérkeztünk Londonba, Ryan ahogy ígérte, felhívta az ismerősért, és még az nap találkoztam is vele. Ha jól emlékszem Skyler-nek hívták, és nagyon kedves volt. Még az nap beköltözhettem hozzá. Hatalmas szerencsém volt. Ryan segített mindenben amiben tudott, ahogy Skyler is. Skyler-el folyamatosan beszélgettem, hogy fejlődjön az angolom, mert az előtt nem nagyon beszéltem, így eléggé sokat felejtettem.
Később megismertem Ryan húgát, Jenny-t, aki végül a legjobb barátnőm lett. Egy ideig még jól el voltam az otthon összespórolt pénzemből, de karácsony körül kezdtem aggódni, mert még mindig nem volt munkám. Esténként alig bírtam aludni, mert féltem az állás interjúktól, de aztán minden megoldódott. Persze a karácsonyt is együtt ünnepeltük, és Ryan meglepett egy profi fényképezővel.
-Ez még nem minden.-vigyorgott.-Szereztem neked állást. A Bravo magazin új fotósa leszel.-mondta ünnepélyesen.
-Úristen. Ryan, köszönöm.-ugrottam a nyakába.-Hogy hálálhatnám meg ezt?-toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
-Nem kell meghálálni. Karácsony van.-nevetett, én pedig nyomtam két puszit az arcára.-Hasonlítasz a húgomra.-állapította meg.
-Mondanám, hogy te meg a bátyámra, de nincs bátyám.-nevettem én is.
-Akkor én leszek a fogadott bátyád.-vihogott.
-Benne vagyok.-öleltem át ismét.
Mindig is akartam egy tesót, és akkor (még ha nem is vér szerinti) lett egy bátyám. Az volt a legjobb karácsonyom, mert akkor minden helyre jött. Minden rendeződött.
-Hé, minden oké?-kérdezte a mellettem ülő valaki, angolul. Nem néztem fel, csak bólogattam. Nem szeretem, ha az emberek azt látják, hogy szomorú vagyok.
-Tessék, zsepi.-nyújtotta felém a kezét. Elvettem a zsepit, és motyogtam valami köszönöm szerűséget. Megtöröltem a szememet, és hátradőltem az ülésen. Csak most néztem rá a mellettem ülő személyre, és eléggé meglepődtem, mikor egy igen helyes srác mosolygott rám. Gyönyörű égszín kék szemei voltak. Ha jól emlékszem, szürke zoknisapkát viselt, és világos barna haja volt.
Zavarodottan fürkésztem az arcát, mint akit fejbe vertek. Ezen a srác elmosolyodott, és a kezét felém nyújtotta.
-Ryan.-mosolygott.
-Sarah.-mosolyodtam el én is.
-Hallom Jedward-ot hallgatsz.-nevetett.
-Igen. Ők az egyetlenek akiknek sikerül mindig felvidítaniuk.-nyúltam a telefonért, és kikapcsoltam a zenét.
-Húgom folyton őket hallgatja. Nem egyszer voltam már vele koncerten. Ja meg persze az X Factort is el kellett menni megnézni, mert One Direction ott van, és akkor legalább egyre menjünk el. Aztán azok ki is estek.-mesélte, én pedig csak mosolyogtam.-Fogalmad sincs, hogy miről beszélek, igaz?-nevetett.
-Nem nagyon.-ráztam a fejemet.
-Magyar vagy?-mosolyodott el.
-Igen, de utálok az lenni.-sóhajtottam.
-Miért?-lepődött meg.
-Hosszú történet, és nem biztos, hogy tudnod kéne róla. Akkor tuti nem lennél már ilyen kedves velem.-húztam el a számat.
-Oké, ha nem akarsz róla beszélni, nem nyaggatlak.-mosolygott.-És, miért mész Londonba? Rokon látogatás?-érdeklődött kedvesen.
-Kiköltözöm. Vagyis csak fogtam magamat, és eljöttem otthonról. Igazából nem is tudom, hogy hol fogok lakni, de Magyarországon semmiképp nem maradhattam.
-Fogtad magad, felszálltál a gépre, és ki mész úgy Londonba, hogy se szállásod, se munkád?-nézett rám döbbenten.
-Nem volt más választásom.-mondtam, és egy kicsit felemeltem a hangomat.-Bocsi. Nem szándékos volt.-dőltem hátra az ülésen.
-Semmi baj.-mosolygott.-Ha gondolod segítek szállást keresni.-ajánlotta fel.
-Az jó lenne.-mosolyogtam vissza.
-Van egy ismerősöm, aki lakótársat keres. Amint leszállunk felhívom, rendben?
-Rendben.-vigyorogtam.-Köszönöm. Tényleg. Alig ismersz, és már is nagyon sokat segítettél.
-Szimpinek tűnsz, na meg ritkán botlani olyan lányba aki csak úgy fogja magát, és az egész életét hátra hagyva, kiköltözik Londonba.-nevetett.
-Hát, igen. Kevés olyan van aki mindent hátra hagyva menekül.-néztem ki az ablakon, ahol már lehetett látni a felkelő napot.
-Figyelj, ezekből az utalásokból semmit sem értek.-nézett rám grimaszolva.
-Mindegy. A lényeg az, hogy köszönöm előre is.-mosolyogtam.
-Szívesen. Viszont ha nem bánod, én egy kicsit lepihenek.-helyezkedett kényelembe.
-Jó ötlet.-követtem a példáját.-Aludj jól.
-Te is.-mosolyodott el lehunyt szemmel.
Mikor megérkeztünk Londonba, Ryan ahogy ígérte, felhívta az ismerősért, és még az nap találkoztam is vele. Ha jól emlékszem Skyler-nek hívták, és nagyon kedves volt. Még az nap beköltözhettem hozzá. Hatalmas szerencsém volt. Ryan segített mindenben amiben tudott, ahogy Skyler is. Skyler-el folyamatosan beszélgettem, hogy fejlődjön az angolom, mert az előtt nem nagyon beszéltem, így eléggé sokat felejtettem.
Később megismertem Ryan húgát, Jenny-t, aki végül a legjobb barátnőm lett. Egy ideig még jól el voltam az otthon összespórolt pénzemből, de karácsony körül kezdtem aggódni, mert még mindig nem volt munkám. Esténként alig bírtam aludni, mert féltem az állás interjúktól, de aztán minden megoldódott. Persze a karácsonyt is együtt ünnepeltük, és Ryan meglepett egy profi fényképezővel.
-Ez még nem minden.-vigyorgott.-Szereztem neked állást. A Bravo magazin új fotósa leszel.-mondta ünnepélyesen.
-Úristen. Ryan, köszönöm.-ugrottam a nyakába.-Hogy hálálhatnám meg ezt?-toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
-Nem kell meghálálni. Karácsony van.-nevetett, én pedig nyomtam két puszit az arcára.-Hasonlítasz a húgomra.-állapította meg.
-Mondanám, hogy te meg a bátyámra, de nincs bátyám.-nevettem én is.
-Akkor én leszek a fogadott bátyád.-vihogott.
-Benne vagyok.-öleltem át ismét.
Mindig is akartam egy tesót, és akkor (még ha nem is vér szerinti) lett egy bátyám. Az volt a legjobb karácsonyom, mert akkor minden helyre jött. Minden rendeződött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése